Élete és munkássága

1824-ben született Pesten. Gyermekéveit Aszódon töltötte. Középiskolai tanulmányait 1838-1842 között a pesti ágostai evangélikus gimnáziumban (ma Fasori Evangélikus Gimnázium) végezte. 1842-43-ban jogot hallgatott Késmárkon. 1845-ben beiratkozott a berlini Vilmos-Frigyes Egyetemre, majd külföldi tanulmányutakra indult, bejárta Oroszország, Dánia és Svédország nagyvárosait. Iskolai tanulmányainak elvégzése után Ráday Gedeon megyei követ mellett írnokként dolgozott. 1847-ben részt vett a pozsonyi országgyűlésen. 1848-ban a pesti országgyűlés felsőházának tagja lett, jegyzői megbízatással.

Részt vett az 1848-49-es forradalom és szabadságharcban, huszárkapitány és osztályparancsnok volt. A világosi fegyverletétel után büntetésből az osztrákok besorozták, és közlegényként az itáliai gyalogezredhez vezényelték. 1850-ben leszerelt, majd hazatért falusi birtokára. Visszavonult a közéleti szerepléstől, evangélikus egyházának ügyeivel, valamint szépirodalommal foglalkozott. Az írás menekülés volt számára, a szabadságharc utáni időszakban átélt traumáktól próbált szabadulni. Az utazásairól készült feljegyzések mellett naplót vezetett, szépirodalmi műveket is írt, melyek a maga korában közkedveltek voltak. (Művei később feledésbe merültek, bár Krúdy sokat merített útleírásaiból.)

A Magyar Tudományos Akadémia 1859-ben levelező tagjává választotta. 1867-1873 között a bányai evangélikus egyházkerület felügyelője volt. 1868-1869-ben a Hazánk című folyóirat felelős szerkesztője.

1873-ban lett a Fővárosi Közmunkák Tanácsának alelnöke, ezt a pozíciót egészen 1905-ig betöltötte. Oroszlánrészt vállalt az európai nagyvárossá váló Budapest fejlesztésében. Sokoldalú, fáradhatatlan tevékenységét jól jellemezi Krúdy Gyula, aki a „főváros vőlegényének” nevezte. Szorgalmazta a főváros általános rendezési tervének elkészítését, ennek alapján épültek ki aztán a körutak, a sugárutak, csatornák; rendezték a dunai rakpartokat. Felismerte, hogy a rohamosan fejlődő főváros igényeinek kiszolgálására már nem elég egy híd, így szorgalmazta három újabb Duna-híd megépítését (Margit híd, Szabadság híd, Erzsébet híd). Olyan épületek megvalósulásában is döntő szerepe volt, mint az Országház, a Halászbástya vagy a millenniumi emlékmű. Városépítő munkássága máig meghatározza Budapest arculatát.

1875 és 1886 között a budapesti Operaház és a Nemzeti Színház intendánsaként fontos szerepet töltött be a főváros kulturális életének fejlesztésében is. Vezetése alatt egyik fénykorát élte a Nemzeti Színház, rendeleteivel segítette a működést, pártolta a korszerű technika megvalósítását. Szétválasztotta a műfajokat: a népszínműveket és az operetteket átadta a Népszínháznak. Az Operaház létrehozásában a Fővárosi Közmunkák Tanácsa alelnökeként is jelentős szerepe volt.

1861 és 1906 között országgyűlési képviselő is volt, 1861-ben az országgyűlés alelnöke lett. 1886-ban az Adriai Biztosító Társulat magyarországi osztályának intézője, 1889-ben pedig a Szabadelvű Párt elnöke annak megszűnéséig. Több évig volt elnöke a hajléktalanok menhelye egyletének; valamint az országos honvédegyletnek is. Jelentős összegeket adományozott hazai közcélokra.

Közismert, közkedvelt, jellegzetes alakja volt a korabeli Budapestnek. Egyedi, kissé bohém öltözködéséért olyan becenevekkel illették a pesti polgárok, mint a „kockás báró” vagy „pepita báró”. Azt beszélték, hogy neki volt a legpontosabb zsebórája Pesten, mert mindenhová percnyi pontossággal érkezett. Agglegény-életet élt, otthonában nem fogadott vendégeket, hiszen a Lloyd klubban megtalálható volt minden este. Állítólag sose hagyta el a fővárost, mert szerinte nyaralni is itt lehetett a legjobban.

Élete utolsó szakaszában emlékiratain dolgozott, a tíz kötetbe rendezett művet pedig azzal adta át a Nemzeti Múzeum igazgatójának, hogy azt csak születésének századik esztendejében lehet felbontani. Krúdy szerint az „emlékiratok bizonyságot tesznek arról, hogy a Rákóczi úti Vigyázó házban lakó báró hosszadalmas, magányos éjszakákat töltött az íróasztalánál.” Kötetszámra lemásolta azokat a regényeit is, amelyek könyvkereskedői forgalomban már nem voltak, hogy ilyenformán megmentse őket az örök feledéstől. Az aszódi evangélikus templomban helyezték végső nyugalomra.

Ismert irodalmi művei

• Úti naplómból (útleírás, 1853)
• Az alföldi vadászok tanyája (regény, 1854)
• Álom és valóság (novellák, 1861)
• Régen történt mindez (regény, 1866)
• A kék szemüveges nő (regény)
• Egyetlen könnycsepp (regény)
• A kedvenc (regény)
• Naplótöredékek 1824-1887 (1887-88)

Elismerései

• Császári és királyi valóságos belső titkos tanácsos (1885)
• I. osztályú Vaskorona-rend (1898)
• I. osztályú Lipót-rend (1905)

Emlékezete

• Krúdy Gyula „Egy krónikás könyvéből, portrésorozatok, emlékezések” című munkájában „Budapest vőlegénye, Podmaniczky Frigyes, a század legszabályosabb gavallérja” címmel emlékezik meg róla
• 1983-ban Budapest V. kerületében teret neveztek el róla, ahol 1991 óta Kő Pál emlékoszlopa állít emléket személyének
• A Budapesti Városvédő Egyesület minden év június 20-án megkoszorúzza a szülőházán található emléktáblát, a belvárosi Ferenczy István utca 12. alatt
• Emléktáblája található Budapest I. kerület, Clark Ádám téren (Kutas László alkotása, 2007)
• Emléktáblája található a Terézvárosban, a Podmaniczky palota falán (az Azerbajdzsáni Köztársaság Nagykövetsége állította)

Források: Akik nélkül Budapest biztosan másként nézne ki (Fürdős Zsanett írása, We love Budapest, 2021); Wikipédia; Arcanum; Fotó: Uher Ödön