Szakmai életútjuk

Az Olgyay fivérek 1910-ben születtek Budapesten. Édesapjuk, Olgyay Viktor ismert festőművész, a Képzőművészeti Főiskolán tanított. Az elválaszthatatlan ikrek együtt végezték el az óbudai Árpád Reálgimnáziumot, és egyszerre szerezték meg építészmérnöki oklevelüket a budapesti Műegyetemen, 1934-ben. Diplomájuk megszerzése után külföldi ösztöndíjak, tanulmányutak következtek: 1934-1935-ben Rómában a Scuola Superiore di Architettura, 1937-ben a Columbia Egyetem (Egyesült Államok) hallgatói. Közben Párizsba és Londonba is ellátogattak, találkoztak Le Corbusier-vel és Breuer Marcellel. Ebben az időszakban közösen tervezett házaik épültek Rómában (San Vito templom 1935, apartmanház 1936), Londonban (nyaralóépület 1937) és New Yorkban (erdei menedékház 1937, Garden Club 1938).

Hazatérésük után, 1938-ban nyitották meg közös irodájukat Budapesten. Nemcsak külsőleg hasonlítottak egymásra (mint két tojás), de gondolkodásmódjuk, tehetségük, építészeti felfogásuk is egyezett, ami munkásságuk hatékonyságában is megmutatkozott. Számos pályázatot nyertek, sokat terveztek, és terveikből sokat sikerült is megvalósítaniuk. Rövid idő alatt a két háború közötti időszak modern magyar építészetének meghatározó alakjaivá váltak. 8 bérházuk valósult meg, de terveztek szállodát, gyárépületet, kiállítási csarnokot, sőt városrendezési terveket is készítettek. Az 1939-es New York-i világkiállítás magyar pavilonját is ők tervezték (Weichinger Károllyal), valamint a Wiener Messe magyar kiállítását Bécsben (1940) és az International Fuari magyar pavilonját Izmirben (1943). Szűk egy évtized alatt olyan jelentős számú tervet, épületet készítettek, hogy közös munkásságukkal 1946-ban egy teljes albumot tudtak megtölteni.

Építészeti tevékenységükkel egyenértékű városrendezői tevékenységük is. Terveik tele vannak kreatív, innovatív ötletekkel. Talán legismertebb, nagyszabású városrendezési elképzelésük volt Óbudán a Via Antiqua, a Római sugárút megépítése, amely a polgárvárosi (Aquincumi) és a katonavárosi (Nagyszombat utcai) amfiteátrumokat kötötte volna össze a mai Szentendrei út és a Lajos utca vonalában. Az elképzelés a fővárosi szabályozási terv része lett, azonban a háború miatt nem valósult meg.

1947-ben a Notre Dame Egyetem (Indiana) meghívására végleg áttelepültek az Egyesült Államokba. Eredeti szándékuk az volt, hogy korábbi építésztervezői gyakorlatukat folytassák, de 1947 és 1951 között az egyetemen elméleti és oktatói munkát végeztek. Egy kutatócsoport tagjaként később átkerültek a Massachusetts Institute of Technology-ba, végül a Princeton Egyetemen – amerikai szokás szerint – csak az egyik testvér (Viktor) kaphatott állandó oktatói státuszt 1953-tól, ahol 1955-től már associate professor volt. Együttműködésük, amely magyarországi sikereik biztosítéka volt, ezért az Egyesült Államokban fokozatosan meglazult. Nem jutottak nagyobb tervezési megbízáshoz és az elméleti munka nem kárpótolta őket a tervezési gyakorlat elmaradásáért. 1951 és 1964 között készített 43 tervük közül mindössze 22 valósult meg, többségükben családi házak a New Jersey állambeli Princetonban.

Ugyanakkor jelentős sikereket könyvelhettek el, mint a klimatikus tervezés szakértői. (Már 1959-ben napfűtéses házakat építettek.) A Design with Climate (Klímatervezés) című könyvük 1960-ban jelent meg a Princeton kiadásában, és világszerte a klimatikus tervezés tudományos igényű segédkönyvévé vált. Ezen a területen fejtették ki szakértői tevékenységüket az Egyesült Államokban (pl. Milwaukee, illetve Wichita repülőtér), de Irakban, Venezuelában, Indiában és Bengáliában is.

Főbb városrendezési terveik

• Budapest, Hamzsabégi úti kislakásos lakótelep (Hoepfner Guidóval, Fischer Józseffel, Horváth Gyulával, 1940)
• Pest északi részének (Árpád híd pesti hídfőjének) parkházas beépítése (1941)
• Óbuda központjának újjáépítési terve (1941)
• Budapesti Nemzetközi Vásár elrendezési terve (1942)
• Balatonaliga fürdőtelep rendezési terve (1943-1945)
• Belső Ferencváros rendezése

Főbb épületterveik

• Városmajor utca 50/b. (1940) – „Tschoegl” lakóház, az ún. „fordított ház”: a lakások nem az utca, hanem a kert felé tájoltak. Ez a terv már előrevetíti azt a bioklimatikus tervezési módszert, melyet később, amerikai munkásságuk során tökéletesítettek.
• Rácz Vali színésznő nyaralóháza a Budakeszi úton (1940)
• Külkereskedelmi Hivatal pavilonja a BNV-n (1940 és 1941)
• Stühmer Csokoládégyár épülete (1941)
• Családi ház a Gellérthegyen (1941)
• Két bérház a Lajos utcában: 47/a. és 49/a. (1941)
• Földművelésügyi Minisztérium pavilonja a BNV-n (1942)
• Bérház a Hungária körúton (1942)
• Balatonaligai szálloda (1943-1945)
• Esztergomi pretuberkulotikus gyermekpavilon (1944)
• Belvárosi klinika és szállóépület (1945)
• Statisztikai Hivatal
• Munkaközvetítő Hivatal

Ismert díjnyertes tervpályázataik

• Budapesti városháza (megvétel, 1940)
• Budapest, Hamzsabégi úti kislakásos lakótelep (díj, 1941)
• Magdolnavárosi lakótelep (OTI telep) (díj, 1941)
• Budapest Székesfőváros Elektromos Művei Lőrinci község közelében létesítendő Mátravidéki erőművének lakótelepe (megvétel, 1941)
• Óbuda szabályozása (I. díj, 1943) – „Via Antiqua terv”
• Belső Ferencváros rendezése (megvétel, 1943)
• Duna-parti lakótelep terve (Sámsondi Kis Bélával, díj, 1946)

Publikációik

1946-ban az őket bemutató kötettel (Olgyay & Olgyay) indult a Művek, művészek Magyarországon című, magyar-angol nyelvű építészeti könyvsorozat, Kismarty-Lechner Jenő és Móricz Miklós szerkesztésében. A könyv második kiadása angol nyelven, Breuer Marcell előszavával jelent meg 1952-ben, New Yorkban. Több írásuk is megjelent a Magyar Építőművészet című folyóiratban. Néhány fontosabb magyar nyelvű publikációjuk:

• 1800 éves fővárosunk képe Óbuda rendezésében (A Magyar Mérnök és Építész Egylet közlönye, 1937)
• Légoltalmi garázs és parkírozóhelyek (magyar Építőművészet, 1941/1)
• Az olasz városrendezés tanulságai és az óbudai Via Antiqua (Olasz szemle, 1942)
• A tér- és idő nélküli kiállítási csarnok (Olgyay Aladár, Hallóssy Istvánnal, Magyar építőművészet, 1942/3) – az első flexibilisen kialakítható kiállítási csarnok elképzelés

Amerikában is publikáltak három könyvet a bioklimatikus építészetről:

• Application of Climate Data to House Design (Princeton, 1954)
• Solar Control and Shading Devices (Princeton, 1957)
• Design with Climate: Bioclimatic Approach to Architectural Regionalism (Princeton, 1963)

Több írásuk is megjelent amerikai szakmai folyóiratokban (pl. Architectural Forum, Architectural Record).

Elismeréseik

• A Városmajor utca 50/b. szám alatti épületüket műemlékké nyilvánították
• Nemzetközi PLEA Szervezet díja (posztumusz, 1986) – a díjat Viktor fia, Victor W. Olgyay, a Rocky Mountain Institute egyik főépítésze vette át, aki az energiatudatos építészet szószólójaként részben édesapja munkáját folytatja.

Forrás: Viktor Olgyay önéletrajza (1970), Wikipedia; Építészek Home Office-ban (Magyar Építészeti Múzeum), Magyar Építőművészet (1985/5, 2000/4.); Professor Jeffrey Cook (Arizona State University) írása (Magyar Építőművészet, 1987/4-5.)

2 írásuk olvasható a MATARKA-n