Szakmai életútja

1906-ban született Budapesten. Édesapja, Huber Miklós is építészmérnök volt, aki Hauszmann Alajos, majd Hültl Dezső tervező irodáját vezette több mint 20 éven keresztül. Középiskolai tanulmányait a budapesti Piarista Főgimnáziumban folytatta, majd a Műegyetem hallgatója lett, ahol 1930-ban szerezte meg építészmérnöki oklevelét. Abszolválása után (1928-ban) dolgozni kezdett a Hültl-irodában, ahol számos középület, bérház tervezésében és művezetésében szerzett alapos szakmai gyakorlatot.

1934-ben a Fővárosi Közmunkák Tanácsa mérnöki osztályára került, ahol sorozatos előléptetések után 1944-ben miniszteri műszaki főtanácsos lett. A FKT megszűnését követően, 1948-tól az Építésügyi Minisztériumba rendelték, ahol a kibontakozó országos városrendezési tevékenység egyik irányítója lett. 1953-tól az ÉM Város- és Falurendezési Osztályának vezetője, majd 1957-től a Tervezési Főosztály helyettes vezetője, egyben a Mérnöki Osztály vezetője. Számos város és község (Dunaújváros, Kazincbarcika, Várpalota, Leninváros stb.) általános és részletes tervének készítését irányította.

1962-ben, az akkor létrehozott területi főépítészi szervezet keretében – amely a VÁTI-ban működött – Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves megye, valamint Miskolc megyei jogú város területi főépítészévé nevezték ki, majd a szervezet megszűnését követően 1968-ig, nyugállományba vonulásáig a VÁTI tudományos kutatója volt. A VÁTI-ban több település (Tárkány, Farád, Gamás, Jóbháza, Rábatamási, Tiszaszentimre) községrendezési programját készítette el, tervezési útmutatókat állított össze.

Építészi tevékenységének legnagyobb részét a városrendezési szakterületen folytatta, de tervezője néhány sikeres épületnek is. Így 1941-ben – tervpályázati nyerteseként kapott megbízás alapján – tervezte a dobogókői Margit-üdülőt, 1942-ben egy 12 lakásos bérvillát. 1942-ben készítette el a svábhegyi fogadalmi kápolna tervét, amelynek építése 1944-ben meg is kezdődött, azonban a háború után félbemaradt. Több tervpályázaton is eredményesen vett részt. A Magyar Építőművészek Szövetségének alapító tagja.

Eredményes tervpályázatai

• Újpesti leventeotthon és székház (II. díj, Vertse Dezsővel, 1942)
• Belső Ferencváros rendezése (rangsorolás nélküli díj, Vertse Dezsővel, 1943)
• Kerekhegyi üdülőszálló (megvétel, 1943)
• Szabadka város általános rendezése, nemzetközi pályázat (III. díj, Tattay Pállal és Vertse Dezsővel, 1944)
• Miskolc-Ruzsinfark lakótelep (III. díj, Mikolás Tiborral, 1953)
• Dobogókő rendezési terve (megvétel, Zsitva Tiborral)
• Berlin városközpont, nemzetközi pályázat (megvétel, Heim Ernővel, Preisich Gáborral és Novák Péterrel)
• Budapest Belváros déli részének rendezése (V. díj, társtervezőkkel, 1985)

Publikációi

Társszerzője, szerkesztője a „Sztálinváros, Miskolc, Tatabánya: Városépítészetünk fejlődése” című könyvnek (Sós Aladárral, Faragó Kálmánnal, Korompay Györggyel, Valentiny Károllyal, 1959). A „Vidéki városaink” című könyv „Városrendezési törekvések a felszabadulás előtt” című fejezetének szerzője. Számos cikke jelent meg a Magyar Építőművészetben, az Építésügyi Szemlében és más szakfolyóiratokban.

Elismerései

Munkássága elismeréseként Kiváló Dolgozó kitüntetést kapott. 1980-ban arany-, 1990-ben gyémánt-, 1996-ban vas-, 2001-ben rubin-, 2006-ban (100 éves korában) platinadiplomát kapott, elsőként és mindmáig egyetlen építészként.

Forrás: Hermány Csaba gyűjtése; Hermány (Huber) Géza 100 éves (Építészfórum, 2006); Mikolás Tibor írása (Magyar építőművészet, 1987/4-5)

4 írása olvasható a MATARKA-n; 11 munkája található a Lechner Központnál