Szakmai életútja

1922-ben született Dombóváron. Építészmérnöki diplomáját a budapesti Műegyetemen szerezte 1944-ben. 1948-ig magántervezőként praktizált Dombóváron. Egyik első helyi megbízása a Holokauszt emlékmű megtervezése volt 1947-ben. magántervezőként falurendezési mintatterveket dolgozott ki, és városrendezési vizsgálatokat is végzett. (Az itt használt jelkulcs lett az egyik kiindulópontja a későbbi városrendezési metodika jelkulcsrendszerének.) 1948-1949 között az első Országos Házépítő Szövetkezet építésvezetője, majd országos vezetője lett, ezután az 1950-1951 években az Építéstudományi Intézetben dolgozott.

1951-től a Mezőterv településtervezési csoportját vezette, amelyet áthelyeztek a VÁTERV-be (a későbbi VÁTI-ba). Ezután nyugdíjba vonulásáig (1983) itt dolgozott, alapító tagként, majd műteremvezetőként, végül 1969-től műszaki igazgatóhelyettesként. Kezdetben néhány kisebb rendezési tervet készített (Harangod, Karcag, Keszthely, Monoricsárda, Tiszalök). 1956-ban részt vett a mohácsi jeges árvíz helyreállítási munkáiban. 1957-1968 között (a vállalaton belül) a Balaton főépítésze volt. A főépítészség 1968-as megszűnését követően a Balatoni Központi Fejlesztési Program kezdeményezője és a Balatoni Tárcaközi Bizottság titkára. (Az új fejlesztési program előzményeként a hatvanas években már részt vett az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság munkájában is.) A Balatoni Intéző Bizottság meghatározó tagja volt 1957-től 1971-ig, 1979-1983 között pedig a Balaton-üdülőkörzet miniszteri biztosa. De nyugdíjasként is részt vett a VÁTI életében: 1993-1999 között a VÁTI Rt. igazgatótanácsának elnöke volt.

Irányítása alatt, a VÁTI-ban készült főbb munkák

• Mohács-sziget regionális jellegű általános rendezési terve (1956)
• Balaton környék regionális tervvázlata (1957) – (Ez a terv 1958-ban szerepelt az az UIA kongresszusán is, a belgiumi Liege-ben, az 1965-ös párizsi UIA kongresszuson pedig rangos nemzetközi elismerésben részesült.)
• Balaton központi fejlesztési programja (1969)
• Magyarország termálvizeinek idegenforgalmi hasznosítása (1970-es évek)
• Ha-Long öböl környékének (Észak-Vietnám) regionális, általános és részletes rendezési terve (70-es évek eleje)

Publikációi

A Balaton környékének fejlesztéséről 1957-től kezdve rendszeresen írt beszámolókat a „Magyar Építőművészet” folyóiratban, melynek lezárásaként 1988-ban részletesen (3 részben) fejtette ki gondolatait „Ahogy én látom a Balaton-ügy harminc évét” címmel.

Számos írása, cikke, tanulmánya jelent meg más szakmai folyóiratokban is (Településtudományi közlemények, Magyar építőipar, Vízgazdálkodás, Városépítés, Műszaki tervezés, Területrendezés). Ezek közül a legfontosabbak:

• Városrendezési tervek költségvetése (Bényei Lászlóval és Sós Aladárral, Településtudományi közlemények, 1952)
• Az anyag, a szerkezet és forma egysége a népi építészetben (Tóth Kálmánnal és Miskolczy Lászlóval, Magyar építőművészet, 1954)
• Gondolatok a falutervezésről (Magyar építőművészet, 1955)
• Országrész nagyságú területek tervei, mint a települések fejlődésének előkészítő művelete (Műszaki tervezés, 1973)
• A városrendezési tervek tartalmi mélységének szerepe a tömeges lakásépítési beruházások előkészítésében (Molnár Attilával, Műszaki tervezés, 1974)
• A II. 15 éves lakásépítési program városépítési előkészítése (Győrffy Lajossal, Jakab Sándorral, Kismarty-Lechner Gyulával, Mechtl Alfréddel, Területrendezés, 1979)

Elismerései

• Ybl Miklós-díj (1956) – „a Mohács-szigetre készült regionális és részletes rendezési terv készítéséért”
• Sir Patrick Abercrombie-díj (UIA, 1965)
• Állami Díj (1966)
• Balaton Díj (2005)
• Hild János emlékérem (2008) – „életművéért, több évtizedes kimagasló regionális-, település-, és építésztervezői tevékenységéért”

Források: Farkas Mária emlékezése; Molnár Attila nekrológja; MATARKA

35 írása olvasható a MATARKA-n, 14 munkája található a Lechner Központban