Szakmai életútja

1910-ben Vácott született. Budapesten, a Pázmány Péter Tudományegyetem magyar-latin és művészettörténet szakán szerezte meg diplomáját, majd ugyanitt egyetemi doktori címét. 1952-ben a művészettörténeti tudományok kandidátusa, 1974-ben a művészettörténeti tudományok doktora, 1975-ben címzetes egyetemi tanár lett.

Szakmai tevékenységét az Országos Széchenyi Könyvtárban kezdte, mint díjazás nélküli gyakornok. 1935-ben a Műemlékek Országos Bizottságához került, ahol előbb műemléki segédőr, majd rövidesen előadó lett. Ezt az intézményt a háború után megszüntették s helyette 1949-ben létrehozták a Múzeumok és Műemlékek Országos Bizottságát /MUMOK/, ahol a műemléki osztály vezetését bízták rá. Újabb átszervezés eredményeként 1953-tól az Országos Építésügyi Hivatalban vezette a Műemléki osztályt, majd, amikor 1956-ban a Hivatalt beolvasztották az Építésügyi Minisztériumba, a műemléki csoport vezetése ismét az ő feladatává vált. 1957-ben létrehozták az Országos Műemléki Felügyelőséget (OMF), ahol azután nyugdíjba vonulásáig (1977) dolgozott, előbb osztályvezetőként, majd 1965-1975-ig tudományos igazgatóhelyettesi munkakörben. 1951-1967-ig műemlékvédelmet és magyar művészetet tanított a budapesti egyetemen.

Tagja volt az ICOMOS végrehajtó bizottságának, az Európa Nostra díj kuratóriumának, alapító tagja és első elnöke az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottságának.

Munkássága

Munkássága több szakterületen is jelentős volt. Alapvető érdeklődése a középkor művészete felé vonzotta, így korai publikációi sorában elsősorban a hazai középkor épített alkotásait dolgozta fel (Somogyvár, Székesfehérvár, Visegrád stb.). Munkája, tanulmányútjai, kutatásai során alkalma volt a korszerű európai műemlékvédelem elveivel és gyakorlatával is megismerkedni, és e tapasztalatait a hazai gyakorlatban is alkalmazni. Aktív résztvevője volt az esztergomi királyi vár, a székesfehérvári királyi bazilika, a visegrádi királyi palota feltárásának és műemléki konzerválási-helyreállítási munkálatainak. Ismereteit, tapasztalatait, megállapításait mindezekkel a helyszínekkel kapcsolatos publikációiban foglalta össze.

Kezdeményező részese volt a korszerű hazai műemléki szervezet kialakításának, a műemléki jogszabályok megalkotásának. Jelentős szerepet vállalt a komplex – tudományos alapokon nyugvó, a hatósági és a tervezői feladatokkal, sőt a kivitelezés-megvalósítás speciális gondjaival is összhangban lévő – műemléki szemléletmód kialakításában és általánossá tételében, a magyar műemlékvédelem területi szemléletmódjának kialakításában. Egyik kezdeményezője és megvalósítója volt a műemlékek közvetlen és tágabb környezete jelentőségének figyelembevételének, majd e gondolkozásmód meghonosodása nyomán a műemléki topográfiák települési és területi kötetei kidolgozásának és megjelentetésének. E topográfiák szerkesztője volt. Tevékenységével ráirányította a figyelmet a városok épített értékeire, ezek együtteseire. Több ez irányú kiadvány kezdeményezése, illetve szerzősége fűződik nevéhez.

Szakirodalmi munkássága ugyancsak meghatározó: számos könyvet és rengeteg publikációt írt, szerkesztette a Művészettörténeti Értesítő című szakfolyóiratot (1952–61), a Magyarország műemléki topográfiája című hatalmas, többkötetes munkát, valamint munkatársa volt számos lexikonnak.

Jelentősebb publikációi

• A somogyvári Szt. Egyed-apátság maradványai (1934)
• Nagy Lajos kora (1938, reprint: 1990)
• A mozaik (1943)
• A székesfehérvári királyi bazilika (1943)
• Az esztergomi Porta Speciosa (1947)
• Visegrád műemlékei (1951)
• Pécs (Pogány Frigyessel és Szentkirályi Zoltánnal, 1956, 1966)
• A jáki templom (1957, 1979)
• Románkori művészet I–III. (1958–62)
• Vác (Granasztói Pállal, 1960)
• Az esztergomi királyi palota (1965, 1975)
• Románkori építészet Magyarországon (1972, 1974)
• Kis magyar művészettörténet (Zádor Annával, 1980)
• Mai magyar műemlékvédelem (1980)

Szakmai folyóiratokban megjelent írásainak, cikkeinek száma meghaladja a 100-at.

Elismerései, emlékezete

• Kossuth-díj (1954)
• Herder-díj (1966)
• Hild János emlékérem (1970) – „a komplex urbanisztikai szemléleten alapuló városméretű műemlékvédelem terén elért kiemelkedő eredményeiért”
• Vác város díszpolgára (1979)
• Pro Urbe Budapest díj (1986)
• Vác városa 1992-ben és 2008-ban emléktáblát avatott a Dercsényiek tiszteletére

Forrás: Wikipedia

114 írása olvasható a MATARKA-n, 34 munkája található a Lechner Központban